Eljössz hozzám ha sír a szél, s érted vihart szelídítek én. Ha mindennapjaid kincsét keresed de könnyeidtől nem leled, eljössz hozzám, s a mélyből újra kimentelek. Távozóban vissza sose nézel, de eljössz majd újra a síró széllel.
Két világ van: az, amelyikről álmodunk, és az, amelyik a valóságban létezik.Biztos vagyok benne, hogy a vakok is lehetnek szerelmesek, ezért nem hiszek az első látásra szerelemben.
Minden óra járja újra,nincs időd egy pillanatra,elveszel a pillanatban,mégis itt állsz tudtad, ez lesz megint.Rajtavesztesz mert rabul ejt még, és a fájdalom úgy ölel, hogy könnyek mosnak egy percre el... de nem maradsz,elkísért hát egy percre csak. A lány azt hitte, ha életben találja, az elég lesz ahhoz, hogy tovább élje az életét - de a gondolat, hogy itt él valahol ezen a bolygón, de nem vele, furcsa mód szinte megbénította.Az életed nem marad észrevétlen,mert én észreveszem.Az életed nem marad titokban mert én a tanúja leszek.És nem tudom, mi fáj majd jobban:Mi itt örökre elveszett, Vagy ami él a multban, s onnan kivenni többé nem lehet?,
Volt egy mosoly is még, voltak lopott csókok, lopott volt minden pillanat, az örömök, a kínok, már tudom, semmi sem volt igaz, már tudom, illúzió volt minden, nem volt igaz az ölelés, de nem fáj már a nincsen. Most már szinte mindegy, mit írtam akkor, mit éreztem éppen, már nem karcol több csíkot a bánat az éjszakai égen.
|